Tarr Béla: I don’t care about stories…

Tarr Béla

“I don’t care about stories. I never did. Every story is the same. We have no new stories. We’re just repeating the same ones. I really don’t think, when you do a movie that you have to think about the story. The film isn’t the story. It’s mostly picture, sound, a lot of emotions. The stories are just covering something. With Damnation, for example, if you’re a Hollywood studio professional, you could tell this story in 20 minutes. It’s simple. Why did I take so long? Because I didn’t want to show you the story. I wanted to show this man’s life.”

…ha a történetét vesszük, akkor az például durván egy huszonöt perces rövidfilm, míg mi azt mondjuk, hogy a film az nemcsak egy történet, hiszen az életben nagyon sok minden történik, annak egy része ugye az emberi történet, és vannak még másfajta történetek is, van a természetnek egy története, a kutyáknak, a csilléknek, a falaknak, szóval sok mindennek, ráadásul, ma már minden történet banalitás is, minden történet egyforma, minden történet ugyanarról szól, tehát nem a történetet kell cifrázni, nem történetre és nem sztorira kell vágni a filmet, nem arra kell „fölvenni”, egyszerűen el is lehet hagyni a történetet. A Kárhozatban sokszor elmegyünk és megnézünk valamit, ami fontosabb, és azzal az emberi történetet egy másik dimenzióba tudjuk helyezni. És akkor visszaérünk ismét a történetre, ami már egy másik pontján tart. Mert végül is tökmindegy, mert tudjuk, hogy közben mi történt. Rengeteg dolog történik képen kívül, erre-arra. A Sátántangóban ül a Frédi és mondja a kabátmonológot, és utána kimegy a képbõl, és mi ott maradunk. Megissza a bort és még mindig ott vagyunk egy üres képen, de az a kép nem üres, mert az a kép szól egy kályháról, egy linóleumról, egy asztalról, egy hamutartóról, egy szakadt függönyrõl, szóval rengeteg mindenrõl szól, csak éppenséggel nem a sztoriról.

www.indiewire.com/article/bela-tarr-explains-why-the-turin-horse-is-his-final-film
www.emc.elte.hu/~metropolis/9702/TIN2.html